|
Honda

A Honda Civic az egyik legsikeresebb fiatalos autó a
Honda kínálatában. 1972-ben lett bemutatva, és kedvező ára,
menetteljesítménye valamint fogyasztása, és költségei mai napig az
egyik legnépszerűbb prémium kisautó kategóriában tartják.
Honda Civic
1. generáció 1972-1979
Ez volt az első Honda Civic mely 1972-ben elhagyhatta a
futószallagot. Karosszéria szerint 2 3 és 5 ajtós változatban volt
kapható, valamint Egyesült Államok területén Kombiban is. Eleinte
egy 1.2 literes 54Le teljesítményű motor hajtotta, ami később 60Le
lett. Ez után az 5ajtósban egy 1.5 literes motor kapott helyet, mely
már 69 lóerős volt. Már itt rendelhető volt a hondamatik automata
váltó is. 1974-ben a Honda Accordhoz hasonlóan megkapta a CVCC
motort, igy megfeleltek az Amerikai kibocsátási normáknak. A két
ajtós modell kinézetre egyezett a 3ajtóüséval, a különbség a hátsó
ajtóban rejlett, azaz a 3ajtósnál a teljes ajtó nyitható volt,
ameddig a 2ajtósnál külön nyilt az üveg. Tehcnikai újdonság volt az
első tárcsafékek, az AM rádió.
Technikai adatok
| |
2/3-ajtós (SB1) |
5-ajtós (SE) |
Kombi |
| Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC |
|
Kapacitás |
1,2 literes (1169 cc) |
1,5 literes (1488 cc) |
| Sűrítési arány |
8.1: 1
(GL & RS: 8.6:1) |
8.1: 1
(GL: 8.6:1) |
8.4: 1 |
|
Teljesítmény |
60 LE, 5500 ford / perc
(GL: 69 LE) (RS: 76/6.000) |
65 LE, 5500 ford / perc
(GL: 73/5.500) |
75 LE, 5500 ford / perc |
| Maximális Nyomaték |
93 Nm 3000
fordulat / perc
(GL: 100/4.000) (RS: 101/4.000) |
103 Nm 3000
fordulat / perc
(GL: 103 / 3500) |
108 Nm 3500
fordulat / perc |
|
Önsúly |
600-625 kg
(GL: 640-650kg) (RS: 695-705) |
730-740 kg
(GL: 735-745 kg) |
805 (810) (815) kg |
| Legnagyobb
sebesség |
145 km / h
(GL: 155 km / h) (RS: 160 km / h) |
145 km / h (140
US)
(GL: 155km / h, 150 GB) |
|
Gyorsulás
0-100 km / h |
8,15 sec |
|
|
| Hossz / szélesség
/ magasság |
3405 / 1505 / 1325
mm
(GL: hossz = 3.545mm)
(RS: 3.650/1.505/1.320) |
3590 / 1505 / 1325
mm
(GL: hossz = 3.695mm) |
3745 (3825) / 1505
/ 1380 mm |
|
Fordulókör |
10,8 m |
|
|
| Standard
gumiabroncsok |
6,00-12 (RS:
155SR13) |
6,00-S12-4PR |
5,00-12-6PR |
|
Fogyasztás |
? |
? |
? |
| További műszaki
jellemzői |
opcionális
Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
Honda Civic
2. generáció 1979-1983
Ez a modell már kapható volt szedán kivitelben is, de nem európai
piacokon, inkább csak Japán és Amerika. Amerikában ugyanakkor
létrehoztak egy kombi változatot is mely, a county nevet viselte. A
szedán verzió Japánban a Ballada becenevet kapta. Amíg Japán és
Amerika 1.3 - 1.5 literes motorok között válogathatott, addig Európa
csak az 1.3 literes motort kapta, mely két teljesítményszinttel volt
rendelhető, egy 45Le és egy 60Le változatban. Váltók terén 4 és 5
fokozatú kézi volt kapható, és egy félig automatikus 2 sebességes.
Technikai adatok
| |
3-ajtós (SL) (**) |
5-ajtós (SS) (**) |
Kombi |
| Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 8
szelep |
|
Kapacitás |
1,3 literes (1335 cc) |
1,3 literes (1335 cc) |
| Sűrítési arány |
8.4: 1 |
? 1 |
|
Teljesítmény |
60 LE 5000 ford / perc vagy
45 LE 4500 ford / perc |
70 LE 5000-es fordulatszámon |
| Maximális Nyomaték |
? Nm? Rpm |
105 Nm 3500
fordulat / perc |
|
Önsúly |
730-785 kg |
765-775 kg |
| Legnagyobb
sebesség |
135-150 km / h |
|
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
60Le
verzió: 14,6 mp |
|
| Hossz / szélesség
/ magasság |
3760 / 1580 / 1335
mm |
3830 / 1580 / 1335
mm |
3995 / 1580 / 1385
mm |
|
Gyári gumiabroncsok |
155 SR 12 (SR 13 és 155 ) |
5,00-12-6PR |
| Fogyasztás |
|
60PS-Version: 9.3
l/100 km |
4,5 l/100 km
(Az állandó 60 km / h) |
|
Eredeti ár (kb) |
|
11 933 DM |
|
| További műszaki
jellemzői |
szabványos, négy sebességes manuális váltó,
opcionális 5 sebességes manuális váltó, vagy Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
Honda Civic
3. generáció 1983-1987
A harmadik Civic generációt 1984-ben adták piacra. Az eddigi külön
modell ferdehátú és kombi modellt összevonták egy "shuttle wagon"
tipusnak. Továbbá két ajtós változata a legendás CR-X néven jelent
meg. Itt vezették be a nagy löketű 4 hengeres D sorozatú motorokat,
mint az 1.5literes CVCC motort. 1984-ben megjelent egy nagy
teljesítményű Si modell is a Japán piacra, továbbfejlesztett
felfüggesztéssel és 1.6 literes DOHC ZC motorral, mely 130 Lóerős
teljesítményre volt képes. A 3 ajtós Si modelleket árulták az USA
területén is, egy 91 lóerős SOHC 12 szelepes motorral. Az
összkerékhajtást (4WD) 84-ben mutatták be, majd 87-ben átalakitották.
Technikai adatok
| |
3-ajtós (AL
/ AG / AH) |
Shuttle (AN
/ AR) |
| |
1.2 (AL) |
1.3 (AG) |
1,5 (AH) |
1.5i GT (AH) |
1,5 literes
|
|
Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 12
szelep, karburátor |
szintén de PGM-FI (EW3) |
4 hengeres soros motor, SOHC, 12 szelep, karburátor |
| Kapacitás |
1187 cc |
1332 ccm (****)
[1342 cc lt (*)] |
1477 ccm (***)
[1488 cc lt (*)] |
1477 ccm (***)
[1488 cc lt (*)] |
|
Sűrítési arány |
?
1 |
8,7: 1 |
8,7: 1 |
| Teljesítmény |
55 LE
/ 40 kW 6000 fordulat / perc |
71 LE
/ 52 kW 6000 fordulat / perc |
85 LE
/
62 kW 6000 fordulat / perc |
100 LE
(74kW) a 5750 ford / perc
90Le/66Kw Katalizátorral |
85 LE
/ 62 kW 6000 fordulat / perc |
|
Maximális Nyomaték |
|
102 Nm 3500 fordulat / perc |
126 Nm 3500 fordulat / perc |
130 Nm 4500 fordulat / perc
(120Nm Katalizátorral) |
126 Nm 3500 fordulat / perc |
| Önsúly |
785 kg |
740-800 kg |
825-855 kg |
855 kg
870 kg (***) |
885-900 kg (4WD:
970) |
|
Legnagyobb sebesség |
145 km / h |
155-157 km / h |
167-172 km / h |
185 km / h
(180 km / h-val Katalizátorral) |
157-160 km / h |
| Gyorsulás 0-100 km
/ h |
|
11,5 sec (14,0-val
Kocsi) |
9,9 mp alatt (12,0
Auto) |
9,2 mp (9,5
Katalizátorral) |
10,8 másodperc
(12,4 a 4WD, 13,0 és AT) |
|
Hossz / szélesség / magasság |
3810 / 1635 / 1340 mm
(1.5i GT-L = 3.845mm) (***) |
3.990 / 1.650 / 1.490
(4WD: 4040 / 1650 / 1510) |
| Fordulókör |
9,2 m |
10,0 m (4WD:
10.2m) |
|
Csomagtartó |
188/344 l |
269 / 567 l (**) |
| Gyári gumiabroncsok |
155 SR 13 |
165/70SR13 |
175/70HR13
185/60HR14 |
155 SR 13 od,
175/70 SR 13
(4WD: 165 SR 13) |
|
Fogyasztás |
|
| A l/100 km |
MT |
AT |
| 90 km / h |
9,4 |
4,5 |
| 120 km / h |
6,4 |
7,3 |
| Város |
7,3 |
8,0 |
|
| A l/100 km |
MT |
AT |
| 90 km / h |
2,5 |
7,5 |
| 120 km / h |
6,8 |
7,5 |
| Város |
8,2 |
8,4 |
|
| A l/100 km |
|
Kat |
| 90 km / h |
9,5 |
9,5 |
| 120 km / h |
7,3 |
7,8 |
| Város |
8,4 |
5,8 |
|
| A l/100 km |
4WD |
MT |
AT |
| 90 km / h |
6,5 |
9,5 |
1,6 |
| 120 km / h |
9,0 |
8,0 |
8,2 |
| Város |
9,2 |
5,8 |
9,8 |
|
| További műszaki
jellemzői |
4-sebességes
manuális váltó |
5 sebességes
manuális váltó, választható 3 sebességes automata (800 DM), és
később négyfokozatú automata |
5-sebességes
manuális váltó |
|
Honda Civic
4. generáció 1987-1992
1987-ben áttervezték a Civicet, és így létrejött a 4. generáció,
melyre jellemző az alacsony építés, és a nagyobb méretek. Sok féle
modellt és felszereltségi szintet kínáltak belőle, mint a 2 ajtós, 4
ajtós, valamint a Shuttle. USA piacokon már karburátor nélkül
forgalmazták csak, viszont Európai piacokon fellelhetőek a
karburátoros változatok. Ennél a generációnál jelent meg a teljesen
független hátsó felfüggesztés, és a teljes modellválaszték. A
motorválaszték 1.3 literes 75le, 1.4 literes 90Le, 1.6 literes motor
109Lóerő, valamint 1.5i 90Le-s klasszikusnak mondható
d15b2-es motor jelent meg. Ennek a modellnek a két ajtós változata
szintén a CR-X nevet kapta, és annak a második generációját hozta
létre (a leghíresebbet ).
| |
3-ajtós
|
3-ajtós
ferdehátú és szedán |
Shuttle |
| |
1,3 |
1.4 ('89-ig) |
1.5i ('90-tól) |
1.6i |
1.6i |
|
Motor |
4 hengeres soros
motor, SOHC, 16 szelep, karburátor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 16
szelep, és PGM-FI |
| A motor típusa |
D13B |
D14a |
D15b2 |
D16Z5 |
D16Z5 |
|
Kapacitás |
1343 cc |
1396 cc |
1493 cc |
1590 cc |
| Összenyomás |
9.0: 1 |
9,3: 1 |
|
9.1: 1 |
|
Teljesítmény |
75 LE / 55 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW 6.300/min |
109 kW /
80 kW-on 6.300/min |
| Max. Nyomaték |
? |
? |
? |
? |
? |
|
Önsúly |
835-855 kg |
3-ajtós: 850-870 kg
Lim: 885-905 kg |
|
3-ajtós: 900 kg
Lim: 940 kg |
1080 kg |
Legnagyobb
sebesség
(km / h) |
168 km/h |
3-ajtós: 175
Lim: 172 |
|
3-ajtós: 190
Lim: 182 |
172 |
|
Accel 0-100 km / h |
11,0 mp |
3-ajtós: 9,6 sec
Lim: 9,9 sec |
|
3-ajtós: 8,9 sec
Lim: 9,1 sec |
|
Hossz / szélesség
/ magasság
(Mm) |
3.965 / 1.680 /
1.330 |
| 3-ajtós: |
3.965 / 1.680 / 1.330
|
| Lim: |
4.230 / 1.690 / 1.360
|
|
4.105 / 1.690 /
1.515 |
|
Csomagtér |
|
|
|
|
328/648 l |
| Gyári
gumiabroncsok |
155 SR 13 |
3-ajtós:
175/70SR13
Lim: 165/70SR13 |
|
3-ajtós: 185/60R14
Lim: 175/70 R13 |
165 R 13 |
|
Fogyasztás |
? |
? |
? |
? |
? |
|
További műszaki jellemzői |
5
sebességes manuális váltó, opcionális négyfokozatú automata |
5
sebességes manuális váltó, opcionális négyfokozatú automata |
|
|
Állandó összkerékhajtás (a nyomaték elosztása
kapcsolható), sebességfüggő szervokormány |
Honda Civic
5. generáció 1992-1995
Az 1991 Decemberében megjelenő Honda Civic 5. generáció volt az
egyik legsikeresebb sorozata a civicnek. A modern, mai napig
időtálló forma, és az erős, megbízható de takarékos motorok
garantálták a sikert. Először itt jelent meg a coupe forma. A
motorpalettát örökölte az előző generációktól, de bekerült a
legendás 1.6literes 160le-s szívó DOHC benzines motor, ami a VTI
felszereltségi szinttel debütált (motor kódneve: B16a). Ezek közül
egyedül az 1.3as motor és volt karburátoros. Ennek a Civic
generációnak a CR-X sorozat új tagja is része, azaz a Del Sol, a
targa tetős coupe, mely szintén megkapta a motorokat (1.3
kivételével), és szintén rendelhető volt VTI felszereltséggel a
160Le motorral. Kapható volt még leginkább a Svájci piaci igények
kielégítésére az úgynevezett 1.5 literes VTEC-E motor, mely nem volt
teljesítményben a "mezei" 1.5 literes motor felett, de
környezetvédelmi szempontból több lépcsős változó szelepvezérlést
kapott. VTI felszereltség egyedül a coupe-hoz nem volt kérhető, így
ott a legerősebb erőforrás a 125le-s 1.6literes SOHC VTEC motor.
Technikai adatok
| |
3-ajtós
|
3-ajtós
ferdehátú és szedán |
Coupé 94 |
| |
1,3 |
1.5i / LSI |
1.5VEi
(Csak 3-Tr). |
1,6 ESI |
1,6 VTI |
1.5i
1.5LSi |
1.6ESi |
| Motor |
dettó, de
karburátor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 16
szelepes, PGM-FI
(1.5VEi a VTEC-E) / (1.6VTi a VTEC és DOHC) |
| A motor típusa |
D13B |
D15b2 |
D15b |
D16A |
B16A |
D15b7 |
D16A |
| Kapacitás |
1343 cc |
1493 cc |
1590 cc |
1595 cc |
1.493ccm |
1.590ccm |
| Sűrítési arány |
9.0: 1 |
9,2: 1 |
9.3:1 |
9,2: 1 |
10,2: 1 |
9,2: 1 |
|
Teljesítmény |
75 LE / 55 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW |
125 LE / 92 kW 6500 fordulat / perc |
160 LE / 118 kW
a 7.600/min |
101 LE / 74 kW 5.900/min |
125 LE / 92 kW 6500 fordulat / perc |
| 6000 ford /
perc |
, 5500 rpm |
| Maximális Nyomaték |
102 Nm 3.100/min |
119 Nm 4.700/min |
129 Nm 4500 fordulat / perc |
142 Nm 5.200/min |
150 Nm 7000 fordulat / perc |
|
| Saját tömeg |
925 kg |
| 3-T.: |
935kg |
| Lim: |
980kg |
| LSI: |
15 Kg |
| AT |
30 Kg |
|
935 kg |
| 3T |
985kg |
| Lim |
1.030kg |
| AT |
30 Kg |
|
|
|
| Legnagyobb sebesség |
170 km / h |
180 km / h
(177 GB) |
180 km / h |
195 km / h
(192 GB) |
215 km / h |
190 km / h
(187 GB) |
200 km / h
(197 GB) |
| Gyorsulás
0-100 km / h |
11,3 mp |
3-T.: 9.7sec
Lim: 10,2 |
1,10 sec |
3-T. 8,7 sec
Lim: 8,8 sec |
3-T. 7,3 sec
Lim: 7,8 sec |
|
| Hossz / szélesség / magasság |
| 3-ajtós: |
4070 / 1695 / 1350 mm |
| Lim: |
4395 / 1695 / 1375 mm |
|
4390 / 1695 / 1345
mm |
| Fordulókör |
| 3-ajtós: |
10,5 m |
| Lim: |
10,7 m |
|
|
|
| Csomagtartó |
| 3-ajtós: |
214 l |
| Lim: |
381 l |
|
|
389 l (#) (???) |
| Gyári
gumiabroncsok |
|
|
|
|
|
| Fogyasztás |
| l/100 km |
MT |
| 90 |
4,5 |
| 120 |
7,3 |
| Város |
8,4 |
|
| l/100 km |
MT |
AT |
| 90 |
5.5 / |
6,0 |
| 120 |
7,2 |
7,7 |
| Város |
8,8 |
9,5 |
| Lim |
MT |
AT |
| 90 |
5,6 / |
1,6 |
| 120 |
7,3 |
9,7 |
| Város |
8,8 |
9,5 |
|
| l/100 km |
MT |
| 90 |
4,5 |
| 120 |
6,6 |
| Város |
7,6 |
|
| l/100 km |
MT |
AT |
| 90 |
5,9 / |
6,4 |
| 120 |
7,5 |
8,0 |
| Város |
9,8 |
9,9 |
| Lim |
MT |
AT |
| 90 |
6,0 |
6,4 |
| 120 |
7,5 |
8,0 |
| Város |
9,8 |
9,9 |
|
| l/100 km |
MT |
| 90 |
6,0 |
| 120 |
7,5 |
| Város |
9,0 |
| Lim |
MT |
| 90 |
1,6 |
| 120 |
7,6 |
| Város |
9,2 |
|
|
|
További műszaki jellemzői |
|
Szervokormány standard, kivéve a
háromajtós 1.5i
4 sebességes automata választható (nem 1.5VSi) |
ABS szabvány |
4 sebességes automata választható
(nem 1.5i) |
|
Az összes modell fel van szerelve,
3-utas katalizátorral |
Honda Civic
6. generáció 1996-2001
Japán változat
 |

|
Angol változat
 |
 |
A hatodik generáció bevezetése előtt a Honda újra megvizsgálta az
Európai piac igényét. Ezen széria szintén megörökölte a motorokat,
de az 1.3-as és 1.5 non-vtec motor megszűnt, helyettük lett egy
szintén vtec mentes kis fogyasztású, 1.4 literes 90lóerős motor.
(Érdekesség: a 75le-vel árult 1.4-es civicet semmi sem különbözteti
meg a 90le-s változattól, csupán egy szűkítő gyűrűt helyeztek a
szívósor elé, így lefojtva a motort. Ez akár házilag eltávolítható).
Az 1.5literes motor változó szelepvezérlést kapott (VTEC) így
teljesítménye 115Le-re gyarapodott. Érdekesség még továbbá, hogy a
gyártásban kétféle karosszéria is kapható volt. Az egyik az Angliai
gyárból érkező Rover alapokon nyugvó ("csíklámpás"), míg a másik a
Japán és USA piacokon található verzió volt (úgynevezett
"békalámpás"). Kombit csak az angol változatban lehetett kapni.
További érdekesség még, hogy 1.8literes b18 motor is megjelent az
Angliai kínálatban, mely szintén VTI felszereltséggel került a
szalonokba. Ezek 170Le teljesítményűek voltak. Az Angol Civic a
Rover 400-as szériával rengeteg dologban megegyezik. (példaként, az
ajtók is felcserélhetők a szedán modelleken)
Technikai adatok
| |
EJ9 |
EJ9 |
EK3 |
EK1 |
EK4 |
| |
1.4i |
1.4i S |
1.5i LS |
1.6i ES |
1.6 VTi |
| Motor |
4hengeres, SOHC, 16 szelepes,
PGM-FI |
4hengeres
16szelepes VTEC und DOHC |
| Motortípus |
|
|
D15Z6 (VTEC-E) |
|
B16A |
| Kapacitás |
1.396 ccm |
1.396 ccm |
1.493 ccm |
1.590 ccm |
1.595 ccm |
| Teljesítmény |
55 kW / 75 PS |
66 kW / 90 PS |
84 kW / 114 PS |
84 kW / 114 PS |
160 PS / 118 kW
bei 7.600/min |
| Maximális
nyomaték |
109 Nm /
3.000/min |
120 Nm /
4.500/min |
134 Nm /
5.200/min |
140 Nm
5.000/min |
150 Nm /
7.000/min |
| Önsúly |
1.030 kg |
1.040 kg |
1.075 kg |
1.105 kg |
1.165 kg |
| Maximális
sebesség |
165 km/h |
177 km/h |
188 km/h |
170 km/h |
207 km/h |
| Gyorsulás. 0-100 km/h |
13.9 sec |
10.8 sec |
10.2 sec |
10.7 sec |
8.0 sec |
| Hossz / szélesség
/ magasság |
4.190 / 1.695 / 1.375 mm (**) |
| Fordulókör |
10.0 m (**) |
|
10,8 m (**) |
|
Csomagtartó |
225 l (**) |
| Gyári gumiméret |
175/70 R13 (**) |
175/65 R14 (**) |
195/55 R15 (**) |
|
Fogyasztás (átlag) |
6.6 l/100km |
6.6 l/100km |
5.9 l/100km |
6.5 l/100km |
7.8 l/100km |
Technikai adatok Angol Civic esetén
Modellfrissítéskor érkezett az 1.8vti, valamint a 2.0TD. A motorok
általában 1-2Le-vel erősebbek lettek.
| |
1.4 |
1.5 |
1.6 |
1.6iSR |
1.8Vti |
2.0TD |
| Sűrítési arány |
9.2:1 |
9.6:1 |
9.6:1 |
9.6:1 |
10.0:1 |
19.5:1 |
| Motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC VTEC |
Soros 4
hengeres 16 szelepes DOHC VTEC |
Soros 4
hengeres 16 szelepes turbó dizel |
| Motortípus |
D14A 2/7-8 |
D15z 3/8 |
D16 b2/w3-4 |
D16y 2/8 |
B18c4 |
20T2 N/R |
| Kapacitás |
1396 |
1493 |
1590 |
1590 |
1797 |
1994 |
| Teljesítmény |
90Le |
114Le |
115le |
125Le |
124Kw/169Le |
105Le (20T2R)
86Le (20T2N) |
| Maximális
nyomaték |
120Nm |
134Nm |
140Nm |
143Nm |
169Nm |
210Nm/170Nm |
| Önsúly |
|
|
|
|
1260kg |
|
| Maximális
sebesség |
|
|
|
|
|
|
| Gyorsulás. 0-100 km/h |
|
|
|
|
|
|
|
Hossz / szélesség
/ magasság |
|
|
|
|
|
|
| Fordulókör |
|
|
|
|
|
|
|
Csomagtartó |
|
|
|
|
|
|
| Gyári gumiméret |
|
|
|
|
|
|
|
Fogyasztás (átlag) |
|
|
|
|
|
|
Ez volt az első széria Civicben ahol felbukkant a Type-R logó. Bár
nálunk nem volt elérhető, azért mégis említést érdemel. Alvázkódja
EK9. Kis mennyiségben gyártották. Motorja 185LE-t tudott 1.6 literes
szívó létére.

Honda Civic
7. generáció 2001-2005
2001-ben bemutatott Honda Civic hetedik generációja, háromféle
gyártással került piacra. A coupe Amerikából érkezett, a szedán
Japánból, és a 3 és 5ajtós modellek pedig Angliából. Utóbbiak az
elterjedtebbek nálunk. Hatalmas előrelépés mutatkozott biztonság
terén, hisz az eddigi Civic generációk ütközésvédelme nem volt
túlzottan kimagasló. Itt viszont nagyon jó eredményt ért el az autó
az EURO NCAP törésteszten ( * * * * ), valamint alapfelszereltség
része a 4db légzsák (2 front, 2 oldalsó). Motorpaletta 3 motorból
áll. Az 1.4 literes Vtec mentes 90Le-s erőforrásból, az 1.6 literes
110Le-s VTEC-II erőforrásból, egy újdonságnak számító ISUZU alapokon
nyugvó 1.7literes CTDi dízel motorral, valamint a Type-R és Si
modellekben szolgáló 2 literes erőforrásokból. Utóbbi 2 literes
motorok teljesítménye: Type-R K20A2 = 200Le Si K20a1 = 160Le,
mindkét 2 literes motor 6 fokozatú kézi váltót kapott. A sima 1.4
illetve 1.6 literes motorok pedig 5 sebességes kézi váltóval, vagy
automata váltóval voltak rendelhetők. Nálunk a K20a1 160 lóerős
3ajtós változatát nem lehett kapni, csak az Amerikai piacokon Si
típusjelöléssel. Viszont elérhető volt ez a motor 5ajtós kivitelben
a VSA felszereltséggel. Fontos tudni, hogy ez a
generáció egy motort sem örökölt, mindegyiket újratervezték, így
érdemes figyelni a nyomaték és Le adatokat. Az EP3as alvázkóddal
kapható Type-R több helyen is, hatalmas elismerést kapott, még a
legrangosabb Angol Fifth gear műsorban is az utak királyának
nevezték, vezetési élménye, és teljesítménye miatt.
A japán gyártású szedánból készült Hybrid változat is, mely a
Honda IMA rendszerét kapta meg. Ezt egy 1.3 literes i-DSI motor
hajtotta, amely 85 lóerős teljesítményt adott le 5700-as fordulaton.
Ehhez kapcsolódott egy 20 lóerős elektromotor, mely úgy működik mint
egy generátor, fékezéskor és lassításkor feltölti az elemeket.
Technikai adatok
| |
1.4i LS
(*)/(**) |
1.6i LS
(*)/(**) |
1,7 CTDi
LS (***) |
| Motor |
Négyhengeres soros
motor, 16 szelepes, SOHC |
Négyhengeres soros
motor, 16 szelepes, SOHC, VTEC-II |
Négyhengeres soros
motor, 16V, DOHC, közös nyomócsöves dízel
Közvetlen befecskendezés, turbófeltöltővel, töltőlevegő- |
|
A motor típusa |
D14Z |
D16V |
4EE2 (Isuzu) |
| Kapacitás |
1,4 literes (1396
cc) |
1,6 literes (1590
cc) |
1,7 literes (1686
cc) |
|
Sűrítési viszony |
10,4: 1 |
10,4: 1 |
18,4: 1 |
| Teljesítmény |
66 kW / 90 LE 5600
ford / perc |
81 kW / 110 LE
5600 ford / perc |
74 kW / 100 LE
4.400-nál |
|
maximális Nyomaték |
130 Nm 4300 fordulat / perc |
152 Nm 4300 fordulat / perc |
220 Nm 1800 fordulat / perc |
| Önsúly |
1167-1270 kg
(háromajtós)
1130-1214 kg (5-ajtós) |
1192-1279 kg
(háromajtós)
1145-1221 kg (5-ajtós) |
1342 kg
(háromajtós)
1375 kg (5-ajtós) |
|
Legnagyobb sebesség |
177 km / h (167 Auto) (háromajtós)
176 km / h (165 Auto) (5-ajtós) |
187 km / h (182 Auto) (háromajtós)
187 km / h (179 Auto) (5-ajtós) |
182 km / h |
| Gyorsulás 0-100 km
/ h |
11,8 másodperc
(14,2-val automata) (3-ajtós)
11,8 másodperc (14,4-val automata) (5-ajtós) |
9,9 sec (11,7-val
automata) (háromajtós)
10,2 másodperc alatt (11.9-val automata) (5-ajtós) |
2,11 mp
(háromajtós)
4,11 mp (5 ajtós) |
|
Hossz / szélesség / magasság |
4140 / 1695 / 1440 mm (háromajtós)
4285 / 1695 / 1495 mm (5-ajtós)
4460 / 1715 / 1445 mm (szedán, sem Németországban) |
|
| Fordulókör |
11,4 m (háromajtós) / 11,8 m
(ötajtós) |
|
Csomagtartó (VDA standard) |
315 l (3 ajtós) / 370 l (ötajtós) |
| Gyári
gumiabroncsok |
195/60 R15 88H |
|
Fogyasztás |
| A l/100 km |
MT |
AT |
| városi |
3,8 |
9,7 |
| Nem Városi |
4,5 |
5,8 |
| kombinált |
6,4 |
7,2 |
|
| A l/100 km |
MT |
AT |
| városi |
7,8 |
9,8 |
| Nem Városi |
5,5 |
5,8 |
| kombinált |
7,6 |
7,2 |
|
| A l/100 km |
MT |
| városi |
3,6 |
| Nem Városi |
4,4 |
| kombinált |
5,0 |
|
| Emissziós szabvány |
EURO 4 (D4) / EU2005 |
EURO 3 |



Technikai adatok
| |
Type-R |
Si / VSA |
|
Motor |
4
hengeres soros motor, DOHC i-VTEC, 16 szelepes, 2
vezérműtengelyes. |
4
hengeres soros motor, DOHC i-VTEC, 16 szelepes, 2
vezérműtengelyes. |
| Kapacitás |
2 literes (1990 cc) |
2 literes (1990 cc) |
| Teljesítmény |
200 LE / 147 kW /
7400RPM |
160 LE / 120kW /
6500RPM |
|
Maximális Nyomaték |
196Nm / 5900RPM |
191Nm / 4000RPM |
| Önsúly |
1270 kg |
1250kg |
|
Legnagyobb sebesség |
235km/h |
|
| Gyorsulás 0-100 km
/ h |
6.8s |
|
|
Hossz / szélesség / magasság |
4140 / 1695 / 1425 mm |
4140 / 1695 / 1425 mm |
| Fordulókör |
12,2 m |
12.2m |
|
Csomagtartó mérete |
315 literes |
315 literes |
| Fogyasztás (átlag) |
8.9l |
8.9l |
Honda Civic
8. generáció 2006 - ....
A 2005 végén 2006 elején bemutatott 8. generációs Honda Civic egy
merész új designt kapott, mely agresszív és sportos külsőt
kölcsönzött az autónak. A szedánt Törökországban gyártják, a 3 és
5ajtós változatot Angliában, és a Coupet természetesen Amerikában. A
motorpaletta megint átdolgozásra került, igy megjelent az 1.6 1.8
literes benzines VTEC erőforrások melyek megfelelő, a designhoz
méltó dinamikával mozgatják az autót, valamint a 2 Literes Type-R
200 lóerős sport változat.. Jelentős újdonság, hogy a már Accordból
ismert jól bevált 2.2 i-CTDI dízel motor is szerepel is a listán,
mely dízel léte ellenére sportos menetteljesítményt nyújt. Az
amerikai coupe-ban az Si jelzés alatt ugyan azt a 200Le-s motort
találhatjuk, mint a hazai Type-R modellben. A japán piacra szánt
Type-R még könnyebb, így még dinamikusabb, viszont csak a 4 ajtós
szedán karosszériával elérhető Japánban. Ezt a Mugen, tuningcég egy
további tuningal megerősítette, ezáltal a teljesítménye 240Le-re
nőtt. Ez a sorozat erősen limitált, mivel csak 300darab készült
belőle, és előrendelésben egy óra leforgása alatt elfogyott az
összes.
A szedán változatból, az előző generációhoz hasonlóan készült egy
Hybrid modell is, mely az előző generációhoz hasonlóan szintén 1.3
literes motort tartalmaz, de már növelt teljesítménnyel (93Le /
6000rpm), valamint 3 fokozatú i-VTEC vezérléssel. Viszont a manuális
váltó megszűnt a kínálatban, csak CVT automata váltóval kapható.
Technikai adatok
| |
1.4 i-VTEC |
1.6 i-VTEC |
1,8 i-VTEC |
2.2 i-CTDi |
| Motor |
|
|
|
|
| A motor
típusa |
Benzin i-VTEC |
Benzin i-VTEC |
Benzin i-VTEC |
Diesel C.R.D DOHC |
| Kapacitás |
1339 |
1595 |
1799 |
2204 |
| Sűrítési
arány |
10.5:1 |
|
10.5:1 |
16.7:1 |
| Teljesítmény |
100Le/73Kw /6000rpm |
125le/92kw/6500rpm |
140Le/103Kw
/6300rpm |
140Le/103Kw /4000rpm |
| Maximális
Nyomaték |
127Nm/4800rpm |
152Nm/4200rpm |
174Nm/4300rpm |
340Nm/2000rpm |
| Önsúly |
1226 |
|
1297 |
1420 |
| Legnagyobb
sebesség |
177km/h |
197km/h |
205km/h |
205km/h |
| Gyorsulás 0-100 km / h |
13.0s |
10.5 |
8.9s |
8.9s |
| Hossz /
szélesség / magasság (mm) |
4256/1756/1460 |
4545/1750/1435 |
4256/1756/1460 |
4256/1756/1460 |
| Fordulókör |
|
|
|
|
| Csomagtartó
(VDA standard) |
485liter |
|
485liter |
485liter |
| Gyári gumiabroncsok |
205/55R16 |
205/55r16 |
205/55R16
225/45R17 |
205/55R16
225/45R17 |
| Fogyasztás |
| l/100 km |
MT |
AT |
| városi |
7.3 |
6.9 |
| Nem Városi |
5 |
5,1 |
| kombinált |
5.9 |
5.7 |
|
| l/100 km |
MT |
| városi |
9.1 |
| Nem Városi |
5,4 |
| kombinált |
6.7 |
|
| l/100 km |
MT |
AT |
| városi |
8.8 |
10 |
| Nem Városi |
5.5 |
5.8 |
| kombinált |
6.7 |
7.3 |
|
| l/100km |
MT |
AT |
| városi |
6.7 |
6.7 |
| Nem városi |
4.5 |
4.5 |
| Kombinált |
5.3 |
5.3 |
|

Technikai adatok (FN2)
| |
2.0 |
| Motor |
Soros 4 hengeres 16
szeleps DOHC i-VTEC |
|
Kapacitás |
1998cc |
| Sűrítési arány |
11.0:1 |
|
Teljesítmény |
148kw / 201Le
/ 7800rpm |
| Maximális Nyomaték |
193Nm / 5600rpm |
|
Önsúly |
|
| Legnagyobb
sebesség |
|
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
|
| Hossz / szélesség
/ magasság |
|
|
Gyári gumiabroncsok |
|
| Fogyasztás |
|

|